Megütött! Engem! Perverz disznó! Hogy merészeli?!
Szédelegve felállok a földről. Kivégzem! Majd én megmutatom neki! Hogy jutott eszébe megütni?? Aztán belenézek dühtől eltorzult arcába és lángoló szemébe.
Ajaj…Kit is végzek én ki? Legszívesebben elpárolognék…Hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? Rémálom. Rémülten pislogok körbe. A zene elhalt, az összes ember minket bámul. Engem meg ezt a részeg disznót. Segítség!! Küldöm szét kétségbeesett üzenetem, de senki sem ragál. Még azok se, akik ismernek. Persze, félnek tőle. Ők is megijedtek, hisz ennyire részegen még sosem látták. Beszámíthatatlan és dühös. Dühös, mert dobtam egy éve, és mert össze mertem jönni azzal, akire mélységesen féltékeny volt. De már annak a kapcsolatnak is vége. Igazából még el sem kezdődött, mikor rájöttünk: jobb barátoknak lenni.
Meg azért is lett vége, mert elég régóta fülig szerelmes vagyok egy másik fiúba. De most nem ez a lényeg, hanem, hogy itt állok szemben ezzel az állattal és remeg a lábam, mert félek, hogy mi lesz.
Rettegek… Mit fog csinálni velem? Rettenetesen kiszolgáltatottnak érzem magam. Kétszer magasabb nálam és legalább nyolcszor szélesebb. Mit tehetnék ellene? Fussak? Nem lehet, hisz a bár vendégei tökéletes, áttörhetetlen gyűrűbe fogtak minket.
Egyre közelebb jön. Juj, de csúnya! Nagy, vizenyős szemei, puha húsa és virsli ujjai még így is az undor érzését váltja ki bennem. Hogy lehet valaki ennyire, ennyire amorf (alaktalan)?
És hogy állhattam le vele én? Én, aki a legtökéletesebb pasit szeretem? Hogy ő viszont szeret-e az kétséges, de legalább azt elértem, hogy a húgaként kezel. Ez nekem elég. Így is vele lehetek, elolvadhatok mikor rám mosolyog és megborzonghatok, ha hozzám ér. És ettől én szárnyalok.
Szárnyalok, mert tudom, hogy mellettem van és szüksége van rám. Ez talán jelent valamit…
Megragadja a vállamat és magához húz. Beleborulok a puha hús közé. Izzadságszaga van. Magához szorít, mint valami értékes tárgyat és nem enged el. Érzem, ahogy a keze belecsúszik a nadrágomba. Na, ezt már nem! Nem fog OTT turkálni!
Végigkarmolom a kezét, felszisszen fájdalmában… Haha! Azért még én is tudok valamit!
Ajjajj… Ez nem jó jel. Erőszakkal felfelé fordítja fejemet. Jaj, ne!!
Tudom mi fog történni…Szája hozzáér az enyémhez. Cigi, alkohol; mindjárt kijön belőlem a vacsi. Vastag nyelvével turkál a számban, mintha valamit keresne. És, hogy még undorítóbbá tegye a helyzetet, ledugja a nyelvét a torkomon. Hiába taszigálom, hiába próbálom ellökni magamtól meg sem mozdul. Nagy sokára leveszi a száját az enyémről és azon kapom magam, hogy nagyon zihálok. Még mindig szabadulni akarok, de olyan erővel szorítja a karomat, hogy az már fáj. Lapát tenyerével végigsimítja a melleimem. Hogy mer hozzáérni az én tökéletes domborulataimhoz?
Szemét!
Elkezdi kigombolni a blúzomat. A félelem jeges lávaként terjed szét a testemben. Vajon képes ennyi ember előtt megerőszakolni? Síri csend honol a klubban. Most mi lesz? Már egyenesen rettegek. A blúzom lassan lecsúszik a vállamon, majd puhán landol a földön…
Döbbent moraj fut végig az összegyűlt bulizók között. Még nem sikerült legyőznie, ugyanis a fűzőm, mint mindig tartalék cuccként most is rajtam van. Hát barátocskám ez ciki!
Dühösen mered rám, mint egy kisgyerek, akitől elvették a kedvenc kisautóját. De aztán megmozdul benne valami, ami egyáltalán nem gyermeki. Most már egy vadállat néz vissza rám, emberi mivoltját elveszette. Megmarkolja az oldalamat, vajon sikerül neki egy rántással letépnie rólam a fűzőt? Hát azt hiszem majd most kiderül…

De ekkor szétnyílt a bámészkodók tömege és egy csuklyás alak csörtetett keresztül a báron.
Nagyot dobbant a szívem, Ő az! Itt van és, és, ha a csuklya a fején van az két dolgot jelent nála: vagy szomorú, vagy dühös. Én az utóbbira tippelek. Úgy közeledik, mintha nem lenne teste: szinte átlebeg a székek fölött és leszáll mellém. Lángol a szeme a haragtól, szinte szikrákat szór szerteszét. Nagy nehezen maga felé fordítja ezt a részeg állatot. Fellendíti kezét és bevisz egy jól irányzott balhorgot. Ijesztő reccsenés jelzi, hogy az ütés nagyon is sikeres volt. Már nem éreztem a szorítását és a hirtelen szabadságtól elszédültem és a földre zuhantam.
A tömegben néhányan felsikoltottak. Megmentőm felém pillantott, szemében aggodalom csillant. Nem volt ideje semmire, mert pár másodperc múlva átkarolta a nyakát a két gorilla méretű kar. Az a disznó elkezdte fojtogatni!
Éreztem, hogy kifut az arcomból a vér; ez az őrült annyira részeg, hogy akár meg is ölheti! Szerencsére nem váratott magára sokáig a segítség: megérkeztek a barátaim és egy emberként taszították a földre azt a tahót. 
Aztán jött a rendőrség, a mentők és összevissza kérdezgettek meg rámtukmáltak egy plédet.
Végülis kórházba vitték gyomormosásra ezt a szemetet, utána pedig felelnie kell tetteiért…Haha…
Igazából nem örülök. Sajog a karom, a félelemtől remegett az egész testem és egyre erősebben kirajzolódott bennem egy kérdés: Mi lett volna, ha…? Még belegondolni is borzasztó. Összehúztam magamon a pokrócot és döbbentem tapasztaltam, hogy forró könnycseppek folynak végig az arcomon. Haza kéne menni, de hogyan?
Egy meleg kéz simított végig a hátamon, majd valaki megfogta a kezem. Ő volt az!
-Jól vagy?-suttogta a fülembe. Belenézett egyenesen a szemembe. Éreztem ahogy az arcomat elönti a pír, csak bólintani tudtam. Kezeibe vette az arcomat és egyre közelebb hajolt. Mondanom kellett valamit!
-Csak megijedtem…-vallotam be őszintén. Végigsimított az arcomon és hátratűrte a hajamat. Közel volt, rettenetesen közel, de még mindig közelebb és közelebb hajolt.
A pokróc lecsúszott rólam és a földön kötött ki. Megfogta a karom és megcsókolt. Mmmm…Ez egyáltalán nem volt rossz, sőt! Végre, végre,végre! Szeretem, szeretem, szeretem…

HAPPY END