A Tűz

Tűzből jöttünk erre a Földre,
Lángok formálták testünket.
És a tűz ölel majd magához örökre,
De addig mindvégig itt leszünk.

Krétajeleket rajzolunk a kőre,
Kiadnánk minden bánatunk,
De jeleinket az eső mossa el,
Jutalmunk hiába várhatjuk.

Felemás tavaszt szült ez a tél,
A bánat nélküli hónapok.
Visszavágynak a mennybe most
A földre pottyant angyalok.

Keserű szavak íze a szánkban,
Csak a jövő édes, ami nem jön el.
Mi maradunk azok, akik mindig is voltunk,
Diákok, akik szeretnek, de elmennek.

8 év alatt egyszer sem gondoltam bele milyen lesz majd itt állni diáktársaink, tanáraink és a szülők előtt ballagókként. Pedig tudhattam volna, hogy eljön ez a pillanat, s hiába kapaszkodom bele, pár perc múlva el is szalad. Nyolcadikosnak lenni jó dolog, minden a miénk, de mégsincs semmink! De el kell jutni idáig…

Először el kellett szakadni az óvodától, ami nem volt könnyű dolog! Már nagyon vártuk az iskolát, örültünk, hogy mi leszünk az új elsősök. Sajnos csak abba nem gondoltunk bele, hogy többet nem járhatunk oviba!  Persze ez most már lényegtelen dolog, de higgyétek el néha szívesebben lettünk volna óvodások, mint iskolások. Hisz itt tanulni kell, más dolga nincs az embernek. Jó, alsóban még szabadabban mozoghattunk, nem voltak ilyen kötött programjaink, pl délutánonként. Most vannak: Először matek házi, utána tanulni bioszt,na és föcit, mert azt muszáj, átnézni a magyart, és megtanulni mindent. Mert másnap mindenki kérdezi, hogy tanultál-e, és ha peched van pont a tanár lesz az első… Elsősnek lenni volt a legjobb. Igaz, elég esetlenül indultunk, féltünk mindentől, mert ki tudja? Lhet rosszul csináljuk! Nagyon sok mindent köszönhetünk alsós osztályfőnökünknek, aki mindig tudta mi kell nekünk. Állandóan a nagyokat lestük, olyan magasak voltak és ijesztőek…Most már mi vagyunk a legnagyobbak, akikre az elsősök megdöbbenve figyelnek. Mert mi csak érdekes dolgokról beszélgetünk: Ki kivel jár, Nem tanultunk föcire, de írunk!!!, Milyennek kellene lennie egy normális iskolának, Mért adnak nekünk folyamatosan rossz jegyet, Mért nem jelenik meg hamarabb a suliújság! Ezek talán kisebb gyerekek számára érthetetlen dolgok, de mi különleges emberek vagyunk. Különleges osztályban. Összetartunk, ez a fő erényünk. Igaz, rengeteget vitázunk, de nincsenek rangbeli megkülönböztetések. Ha reggel valaki bejön az osztályba nem kis csoportokra bontott diákokat lát, nem is fiúkat, meg lányokat, hanem keveredve mindkét nemet! Hisz összeülünk, beszélgetünk, nevetünk EGYÜTT! Majd a többi diák is megérti, hogy csak így lehet túlélni az iskolát, összetartva, barátságban és szeretetben. Hisz tűzből lettünk, s ez a mi osztályunkra különösen igaz. 24 tűzből edzett ember. Persze megmunkálásunkban a Weöres suli segített, legtöbb új fellángolásunkat tanárainknak köszönhetjük! Tudjuk, hogy nem vagyunk épp egy könnyű osztály, hisz olyan furcsa dolgokat tudunk kitalálni, amelyek más számára érthetetlenek. Ha valaki ilyesmit hall tőlünk, hogy : SZTÖ! Hobo! Te zsán dárk! MIFEJ! Tapossuk a zsírt! Futunk mint a heringek!, Tiszta szégyen!, Na, de Mire Föl?, Kollektéjsön! Jámákászi!, Talán nem tetszik valami? Az ne gondoljon rólunk semmi rosszat, hisz ez a 8. b. A 8. b-t mindenki ismeri, ha valaki nem is tudja pontosan kik vagyunk, hírből biztos emlékszik ránk. Lehet, hogy voltak mélypontok az osztály életében, de igazán nagy balhénk nem volt. Mi is éreztük, hogy valamikor nem azt kellett volna tenni, amit tettünk, de mondhatjuk úgy is tettük, amit kellett. Mindezek mellett azért sok jó emlék is kötődhet hozzánk. Csináltunk pár dolgot, amiből még akár hagyomány is lehet. Nehéz volt összehozni az osztályt, de minden évben volt egy nagy dobásunk. Többször felléptünk az öregek otthonában, táncoltunk a Rómeó és Júliára, tavaly a Greassel léptünk fel a Ki, Mit, Tud?-on, és idén keringőztünk a szülők-nevelők bálján, meg csináltunk egy kaszinót is. Ezek megvalósítása közben voltak viták, de megoldottuk. Úgy döntöttünk inkább megcsináljuk, de nem hátrálunk meg!

            Igazából azonban két dolog fontos: mindent köszönünk tanárainknak és az iskolának, hisz ők juttattak minket idáig, ők segítettek abban, hogy valódi tüzek legyünk, érettebb, okosabb és tapasztaltabb felnőttekké válhassunk!Ha valakinek talán nem tetszik valami az csak keressen meg minket, még itt vagyunk,de már nincs sok ideje, mert elballagunk lassacskán! Ma van az utólsó nap, amikor még kicsit diáknak, weöreses diáknak érezhetjük magunkat. Legyen az utolsó nap olyan, mint egy álom. Kérem felejtsék el rólunk a rosszat, ne sóhajtsanak fel megkönnyebbülve, hogy végre elmennek, hanem legyen egy szép befejezés! Remélem állíthatom azt, hogy ma mindenki szeret minket és mi is szeretünk mindenkit!