Remek buli volt! A fiatalok tomboltak az istállóban. Körülbelül ötvenen lehettek fiúk és lányok vegyesen. Ebből az óriási létszámból csak harmincan voltak a meghívottak. A többiek maguktól is eljöttek.
A szalmbabálák tetejéről profi artistákat meghazudtoló mozdulatokkal vetették le magukat a mélybe az izmos, hajlékony srácok. A lányok sikítva ugrottak félre a merész egyének elől, majd tapsolva jutalmazták, ha jól sikerült a mutatvány.
A táncolók tömegének közepén egy izgalmasnak ígérkező hölgyet tombolt körül a leendő férfiak egy csoportja. A lányt azonban cseppet sem érdekelték ezek a nyámnyila anyámasszonykatonái. Őt csak egyvalaki érdekelte, aki minden bizonnyal nemsokára megérkezik a parti helyszínére. A lány őrülten szerelmes volt ebbe a fiúba. Legnagyobb örömére két hete összehozta őket a sors. Azóta olyan volt, mintha mindketten a föld felett pár centivel lebegnének. Önfeledt boldogság. Ezt érezték akkor ők ketten.
És még mindig nem volt itt. Pedig azt mondta, hogy félkor megérkeznek. De még mindig nem volt itt. Hihetetlen! És még a nőkre mondják, hogy késnek! Nevetséges…
Biztos Szöszi készülődik annyit, mint mindig. Ó, igen, hisz őt is hozzák. Naná, hogy késnek, hisz az a kirakati bábu mindig tíz percel később megy ki a kocsihoz, addig élvezi a duda hangját.
A lány próbálta nyugtatni magát, de ez egyre nehezebben ment neki.
Egyáltalán miért jön velük az a hülye liba? Hisz tudja, hogy gyűlölöm! Áh, mindegy! Az a lényeg, hogy Ő szeret. Más nem számít…De akkor is! Már fél órát késik!
A lány idegesen lerohant a táncparkettről és a mobilja után nyúlt.
DE csak az a fránya hangposta kapcsolt be! Nem igaz!
Mindenkit felhívott a kocsiból, a többieknek ki is csengett, de nem vették fel.
Jellemző! Tuti bömböltetik a magnót!
A lány idegesen a földhöz vágta a telefont és azon erőlködött, hogy el ne sírja magát. Furcsa érzés kerítette hatalmába, nem értette mi az. Aztán eszébe jutott az a szilvapálinka, amiből ivott egy keveset. Ez a szorító érzés csak attól lehet…
Hirtelen szemei előtt felvillant egy kép. Nem tudta kivenni mi az, csak a tüzet és a füstöt látta. Újra koncentrált, de abban a pillanatban kinyílt az istálló ajtaja és besietett rajta Ő.
A lány azonnal megnyugodott. Szerelme nyakába ugrott és összevissza csókolta.
-Hé-a fiú gyengéden eltolta magától.-Csak nem aggódtál, kicsim?
-Szerinted?-a lány elmosolyodott.-Miért nem vettétek fel a telefont?-a fiú arcán árnyék suhant át, de azért nevetve barátnője szemébe nézett.
-A kocsi lefulladt…Jocó tiszta pipa. Már hívta az apját, de én nem vártam meg. Csak másfél kilométerre voltunk. Tudod milyen Jocó. Az ő kocsiját nem lehet megtolni…-a fiú nagy levegőt vett.-Szöszi vele maradt, mert eléggé hisztis lett. Viszont én tudtam, hogy te már vársz és otthagytam őket. Ha baj van hívnak.-a lány bólintott.
A fiú a táncparkett felé intett. A lány rögtön tudta mire céloz és nyújtotta a kezét. Miközben bementek a parkett közepére többen is megbámulták őket. A lány már kezdte ezt megszokni. Ha ilyen híres pasija van az embernek mindenki kíváncsi rá. Néhány csaj még gúnyosan el is húzta a száját.
Így próbálják leplezni az irigységüket, na szép! Inkább keresnének normális pasit maguknak!
A DJ egy lassú számot tett fel. A lány átkarolta a fiú nyakát és fejét a vállára hajtotta.
Már a szám felénél jártak, mikor a lány észrevett valami különöst.
-Hol van a láncod?-kérdezte a fiútól. Az egy pillanatra ledermedt, majd megrázta magát és elhúzta a száját.
-Anya azt mondta lovak közé ne hozzam Jézust-a lány bólintott és ismét átölelte szerelmét.
A szám egy kitartott hanggal végetért. A fiú megfogta a lány kezét és a fülébe suttogott.
-Gyere ki velem. Mondani akarok neked valamit.-a pár kioldalazott a tömegből.
Az ég tiszta volt, csillagok szikráztak mindenütt. A fiú egy nagy fa alá vezette kedvesét. Ott megállt és megcsókolta. Aztán csak ennyit mondott.
-Vége-a lánynak még a szíve is kihagyott egy dobbanást.
-Minek van vége?-kérdezte síri hangon. A fiú kezeibe vette szerelme arcát.
-Sajnálom, de meg kell értened. Nem maradhatok veled. Így is túl sokáig maradtam.
-Nem értem…Történt valami?-a lány szeme megtelt könnyel. A fiú bágyadtan bólintott.
-Igen, de úgysem értenéd. A lényeg az, hogy bármennyire is szeretlek el kell mennem. Nem bírlak magammal vinni, még nem…-a fiú ismét megcsókolta a lányt.-Örökké szeretni foglak…
-Mi a fene folyik itt?-szakította félbe a pillanaot Jocó hangja. A srác egyre közelebb ment hozzájuk és furcsán bámult a lányra.
-Kivel beszélgetsz?-kérdezte tőle élesen.
-Jaj, Jocó ne szórakozz! Hisz látod nem?-a lány szerelmére mutatott, aki elmosolyodott.
-Látsz, Jocó?-suttogta barátja felé. Jocó arca elfehéredett, szeme megtelt rémülettel.
-Nem lehet igaz…-nyögte rekedten. A lány Jocóra nézett és már tudta, hogy látja kedvesét.-Te…Te…Két órája halott vagy…-a lány döbbenten meredt Jocóra. Volt egy olyan érzése, hogy a srác megőrült. Jocó azonban csak remegve mutogatott a fiú felé és hátrált két lépést.
-Mi ez az egész?-a lány barátjára nézett, aki lehajtotta fejét, s mikor újra felnézett egyáltalán nem az volt, akinek lennie kellett volna. Arca és teste vérbefagyott, vállából kiállt az egyik csont. Éles vágás szelte keresztül finom orrát, a szeme keskeny csíkká szükült. Olyan volt, mint egy halott…
A lány rémülten felsikított és eltakarta arcát a lény elől. A fiú szomorúan sóhajtott egyet, majd túlvilági hangon megszólalt.
-Fának mentünk…Előbb jöttünk volna, de a siettségnek ez lett az ára…-a fiú közelebb lépett a lányhoz.
-Gyere velem! Ha velem jössz örökre együtt lehetünk, így viszont csak Te maradsz az élők között. Nekem már késő.-a lány nem felelt, csak rettegve hátrált pár lépést.
-Gyere velem! Tudom, hogy jönnél!-a fiú kinyújtotta kezét a reszkető lány felé, de nem kapott feleletet. A lány nem mert hozzáérni az oly ismerős kézhez. Most már más volt, teljesen más…
-Add már ide a kezed!-a fiú ordítása magas volt és éles. A lány ismét sikított. A fiú ujjai a lány csuklójára fonódtak. Közel húzta magához és megcsókolta szerelmét. A lánynak esélye sem volt menekülni. Sötét lyuk nyílt meg mellettük, nem látszott benne semmi, csak a nagy üresség. A lány kapálódzott, tekergett, de hiába: a fiú nem eresztette. Ekkor Jocó rohant oda hozzájuk és kitépte a lányt a fiú karjaiból.
-Legyen már eszed!-kiáltotta Jocó.-Szeret téged! Nem ölheted meg csak magad miatt!-egy pillanatig úgy tűnt, hogy a fiú nem hagyja magát, majd dühösen felordított.
Az ordítás viszhangzott a környéken, s az istálló felrobbant a nagy haragtól. Az a rengeteg fiatal, akik talán életük legjobb buliját élték mind meghaltak…
A lány többenten nézte az égő romokat -mintha már látta volna valahol-, és mire újra barátja felé fordult az eltűnt a kínzó feketeségben. Jocó megfogta a lány kezét és a fülébe suttogta.
-Ne aggódj már vége…- a lány azonban nem elégedett meg ennyivel.
-Mégis mi történt?-kérdezte elcsukló hangon.
-Fának ütköztünk…-a lány hirtelen elengedte Jocó kezét.
-Akkor neked hogy-hogy semmi bajod?-kérdezte élesen. Jocó arca elsötétült.
-Nem mondtam, hogy semmi bajom…-a lány kétségbeesetten felsikoltott.
Véres arc…
Csonka kar…
Húscafatok…